Az édeskömény gazdaságos, hiszen gumóját, levelét és magját egyaránt jól tudjuk használni a konyhában, ráadásul számos jótékony hatása van. A mag segíti az emésztést és megakadályozza a kellemetlen puffadást, a gumó pedig rengeteg ásványi anyagot, nyomelemet és vitamint tartalmaz. Találunk benne magnéziumot, kalciumot, foszfort, vasat, káliumot, mangánt, valamint A-, B- és C-vitamint is.
Van màr
- Rizottóm
Hozzávalók:2 közepes édesköménygumó, a levelével együtt
2 nagyobb gerezd fokhagyma, áttörve
2 evőkanál olívaolaj
1 zöldhagyma, karikára vágva, a zöld részével együtt
½ dl főzőtejszín
só, bors, ízlés szerint
Elkészítése:
1.Az édesköménygumókat megmossuk, a kaporra emlékeztető leveleket levágjuk és félretesszük, a többi részét – a nem fás szárral együtt – 2-3 mm-es karikára vágjuk.
2.Egy serpenyőben felmelegítjük az olívaolajat, és dinsztelni kezdjük rajta az édesköménykarikákat.
3.Közben időnként keverjük meg, nehogy leégjen. 2-3 perc múlva dobjunk rá egy kis sót, adjuk hozzá az áttört fokhagymát és a felkarikázott hagymát, keverjük össze, és lefedve dinszteljük tovább.
4.Ha már minden összetevő puhulni kezd, mehet hozzá a tejszín. Azzal is összeforgatjuk, hagyjuk, hogy egyet rottyanjon, és már készen is vagyunk. Az a jó, ha a tejszínt teljesen beszívja a zöldség, és az étel egy kicsit szottyos, de leve nincs.
Melegen, frissen őrölt borssal, az édeskömény leveleivel díszítve tálaljuk.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése