Ugrás a fő tartalomra

Lúdlábtorta

Hozzávalók
a konyakos meggyhez:
15 dkg meggy (mirelit)
1 dl konyak
a kakaós piskótához:
3 dkg liszt
2,5 dkg étkezési keményítő
1 dkg holland kakaópor
3 db tojás
1 csipet só
7 dkg porcukor
a csoki moussehoz:
2 db tojássárgája
8 dkg porcukor
15 dkg étcsokoládé (kisebb darabokra vágva)
2 dkg kakaópor
1,5 dl tej
1 dkg porzselatin
3 dl habtejszín (hideg)
a díszítéshez:
8 dkg étcsokoládé (kisebb darabokra vágva)
1,5 evőkanál étolaj
8 szem kandírozott cseresznye

Elkészítése :
A fagyasztott meggyet egy kis kancsóba és öntsünk rá annyi konyakot, hogy szűken ellepje. Ahogy lassan kienged a gyümölcs, szépen belecsúszik majd. Hagyjuk állni 1 napot, hogy az alkohol átjárja a gyümölcsöt.
Másnap a piskóta sütéssel folytatjuk. A sütőt melegítsük elő 180 fokra, alsó-felső sütés, légkeverés nélkül. Egy 24 cm átmérőjű tortaformát béleljünk ki sütőpapírral. Egy tálban keverjük össze a lisztet, étkezési keményítőt és a kakaóport.
A tojásokat szétválasztjuk. A fehérjét sózzuk meg és robotgéppel kezdjük el habosítani. Ha már lazán habos, szitáljuk bele a porcukrot. Verjünk belőle fényes, kemény habot, ami nem csúszik a ki a tálból. Jöhet bele a tojások sárgája, amikkel keverjük tovább 3 percig. Szitáljuk bele a kakaóporos keveréket. Egy spatulával, széles mozdulatokkal keverjük össze, hogy ne törjön össze a hab. Szedjük egy sütőpapírral bélelt formába és simítsuk el a tetejét. Párszor ejtsük a munkafelülethez, hogy szépen kitöltse a formát és ne maradjon benne valahol egy nagyobb légüreg. Így süssük készre, 15 - 18 perc alatt az előmelegített sütőben. Akkor jó, ha elválik a tortaforma falától. Tegyük egy rácsra hűlni.
A csoki moussehoz a 2 tojássárgához szitáljuk a porcukrot. Az összetört csokira pedig a kakaót szitáljuk rá. A tojásokat keverjük ki a tejjel és állandó keverés mellett hevítsük forráspontig. Ekkor öntsük a kakaós csokoládéra és hagyjuk 5 percet állni, majd keverjük teljesen simára. Ha esetleg nagyobbra vágtad a csokit és nem olvadt fel a forró krémtől, akkor mikróban vagy gőz felett melegíts még rajta kicsit, amíg szép sima lesz.
A konyakmeggyet szűrjük le és a levélből egy evőkanállal keverjünk a csokikrémhez. Ha alkoholosabban szereted, akkor 2-3 kanállal is tehetsz hozzá. A piskótát kivesszük a formából és leszedjük róla a sütőpapírt, hogy teljesen ki tudjon hűlni.
A porzselatint simára keverjük 2 evőkanál hideg vízzel. Fél percig melegítjük a mikróban és mire kivesszük teljesen szétolvad. A piskótát egy deszkára emeljük. A tortakarikát 22 cm átmérőre állítjuk és körbevágjuk vele a piskótát, hogy egyforma legyen.
Tegyük a tortakarikát egy tányérra és nyomjuk bele passzentosan a piskótát. A tejszínből verjünk kemény habot. A feloldott zselatint öntsük a kihűlt csokikrémhez és robotgéppel keverjük 2-3 perc alatt habosítsuk össze. Egy spatulával keverjük hozzá a tejszínhabot és alaposan keverjük össze. Ügyelve rá, hogy ne keverjük túl.
Ezen a ponton meglocsolhatjuk a piskótát a konyakos lével, de én nem szeretem eláztatni. Helyette kenek egy kevés mousset a piskótára és így pakolom rá a lecsöpögött meggyet. Terítsük rá a maradék csokishabot. Fedjük le egy fóliával és tegyük a hűtőbe minimum 6 órára.
A díszítéshez melegítsük 2x30 másodpercig az étcsokoládét mikróban és keverjük simára. Ekkor jöhet hozzá az olaj is.Egy forró vízben felmelegített és kicsavart textilt szorítsunk kívülről a formára, hogy a mousse picit megolvadjon a szélén és elváljon a karikától. Így szépen le tudjuk emelni róla.
A lúdláb torta díszítése általában a teljes csokival bevonás, de én jobban szeretem csöpögősen díszíteni rövidebb-hosszabb csokicseppekkel. Egész egyszerűen egy kis kanállal kanalazzunk a torta szélére a csokiból és picit lökjünk rajta időnként, hogy megfolyjon. A maradék mázat kenjük mindig a torta közepe felé, hogy ne folyjon több le. Ha körbeértünk fedjük be a torta közepét is és simítsuk el körkörösen.
Én szeretem kandírozott, piros cseresznyével díszíteni, amiket egyesével leitatok egy textilen. Leteszek kettőt egymással szemben. Majd még kettőt keresztben. Most a maradék részt töltöm ki átlósan 2-2 szemmel, így kapunk 8 egyforma cikket.
Akár azonnal tálalhatjuk is. Hűtőben 4 napig őrzi meg frissességét.

Megjegyzések