Hozzávalók:
Elkészítése:
1 kg lisztet elmorzsoltam 30 dkg vajjal és 2 nagy evőkanál zsírral. Adtam hozzá 2 ek. sót és elvegyítettem azzal is. 3 közepes méretű burgonyát megfőztem héjában, még melegen áttörtem, majd kihűtöttem. A zsiradékkal elkevert liszthez adtam, 25 dkg reszelt sajttal együtt. Ment bele egy tojás és 2 nagy evőkanál tejföl (vagy amennyit felvesz a tészta), meg kevés tejben feloldott 5 dkg friss élesztő. Gyors mozdulatokkal összegyúrtam és 30 percig hagytam pihenni. Ezután ujjnyi vastagra nyújtottam, előbb háromba majd négybe hajtottam és a tésztát betettem a hűtőbe. Min. 2 órát vagy akár egész éjszakát lehet a hűtőben. Utána nyújtottam, megint ujjnyi vastagra, berácsoztam a tetejét is kiszaggattam. Sütőpapíros tepsire tettem, tojással lekentem, a tetejére is ment pici sajt, majd 230-240 fokra előmelegített sütőben sült kb. 15 percig :)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése