Ugrás a fő tartalomra

Kelkáposztafőzelék egyszerűbben újragondolva

 Van már egy újragondolt kelkáposztafőzelék receptem, ami eléggé finom, de macerás is.

Mára kelkáposztát terveztem, csak a sok munkát és mosatlant szerettem volna megúszni. Így született ez az étel.


Hozzávalók:

1 kis fej kelkáposzta

1 közepes fej vöröshagyma

4 gerezd fokhagyma

2 kápia paprika

olaj

só, bors, őrölt kömény

Elkészítése:

A vékony szeletekre vágott vöröshagymát kevés olajon, alacsony hőmérsékleten egy jó nagy lábasban dinsztelni kezdem. 2  perc után hozzáadom a felaprított fokhagymát.

Közben elkezdem felszeletelni a kelkáposztát (Először leszedem a külső leveleit, mert azok keserűek lehetnek, majd négybe vágom.). Amint készen vagyok egy adaggal, hozzáadom a hagymás alaphoz, és közepes lángon pirítom. Ha kevés lenne az olaj, löttyintek hozzá egy keveset. Kétszeresen is jó fokozatosan adagolni a káposztát. Egyrészt a kevesebbet jobban átjárja a hő. Másrészt a végére az első adag egészen puha lesz, az utolsó meg még elég roppanós marad.

Az utolsó adag után kerül bele a vékony csíkokra vágott paprika.

Néhány keverés után felöntöm egy kevés vízzel, majd sózom, borsozom, és egy csapott teáskanálnyi őrölt köménnyel is fűszerezem. Lefedve, néhányszor átkeverve kb. 10 percig párolom.

Közben elkészítettem air fryerben a sült krumplit, a grillben pedig a sajtot, és virslit főztem. Egyikünk sajttal, a másikunk virslivel ette.

Megjegyzések