Ugrás a fő tartalomra

Szezámmagos-karamellos lapocskàk

Régen pici csomagban lehetett venni, de mostanàban nem làttam. Ahogy eltűnt a boltokból, én is elfelejtettem. Aztán egy blogbejegyzésben megint ràtalàltam. Ebben a hideg-rideg-borongós màjus végi időben pont ez kell nekem!
Könnyen és gyorsan elkészíthető, és ràadàsul csak kétfelé alapanyag kell hozzà: kristálycukor és szezámmag ugyanolyan mennyiségben. Csak egy baja van: az a rengeteg kalória. Szóval pocsék idő ide, vagy oda, csak mértékkel!!!

Elkészítése:
A szezámmagot szórjuk egy száraz serpenyőbe, majd alacsony lángon, kevergetés mellett pirítsuk pár percig, míg arany színe lesz, és elkezd illatozni. Vigyázzunk, mert könnyen megég! Rögtön vegyük le a tűzről, kanalazzuk egy tálba.
A cukrot szórjuk egy kis lábasba, alacsony lángon olvasszuk meg. Ne kevergessük, de időközönként rázogassuk meg a lábast. Akkor jó, mikor folyékony lesz, és aranybarna a színe. Ha nem egyformán olvad a cukor, ne ijedjünk meg, ebben az esetben egy spatulával kanalazzuk az olvadt cukrot a kemény tetejére, így nem ég meg, míg a maradék folyékony lesz.
Ahogy karamell lett a cukorból, húzzuk le a tűzről, keverjük bele a pirított szezámmagot. Akkor jó, ha mindenhol bevonja.
A keveréket öntsük egy sütőpapírra, egy spatula segítségével kicsit oszlassuk el, majd tegyünk a tetejére egy másik sütőpapírt. Egy sodrófa segítségével nyújtsuk tetszőleges vékonyságúra. Húzzuk le a tetejéről a sütőpapírt, majd még melegen vágjuk kockákra.

Megjegyzések