Ugrás a fő tartalomra

Főzött gyurma és társai

Igen, kilóg a sorból. Mégis ide írom, mert egyrészt van receptje, màsrészt főzve készül, harmadrészt a kicsik a konyhai  alapanyagok egy részét is meg tudjàk vele formàzni
Hozzávalók:
25 dkg liszt
2 evőkanál só
2 evőkanál olaj
1 kávéskanál citromsav vagy borkősav (hogy ne penészedjen meg)
3 dl víz

Elkészítése:
Egy lábasban elkezdjük melegíteni a vizet, érdemes ilyenkor színezni.
Majd beletesszük az összes hozzávalót, és folytonos keverés közben főzzük, míg összeáll az egész.
Lehűlés után folpackba csomagoltam, vagy légmentesen zárható tárolóedényben, a hűtőben tartottam.

Tipp:
Ez a gyurma nagyon jó állagú, könnyű vele dolgozni, a play-doh-jellegű. Kiszúrható, eszközökkel formázható. Kisebb gyerekeknek kiváló! Nem süthető, megszárítani lehet, de teljes száradás után valamennyire kifehéredik, így ha ajándékot akarunk készíteni gyurmából, ne ebből tegyük.

Variàciók:
1. Egyszerű só-liszt gyurma
Hozzávalók:
300g liszt
2 dl víz
300 g só
2 tk. olaj
Elkészítése:
A hozzávalókat akàr a lurkók is összegyúrhatjàk. Arra azonban nagyon kell figyelni, hogy ne legyen sebes a kezük, mert a só kicsípheti. Formàzàs utàn 180 fokon kb. 20 perc alatt kisüthetjük, de közben figyelni kell, hogy ne égjen meg. 
Tippek:
Ha ételfestékkel színezzük a gyurmát, száradás után kivirágozhat a só, ezért inkább natúr verzióban érdemes használni, és sütés után festeni.

2. Illatos gyurma
Ez a gyurma nemcsak gyönyörű pasztellszínű, de még illatos is, köszönhetően a színezésre használt üdítőital pornak
Hozzávalók:
2,5 bögre (612 ml) liszt
¼ bögre (62,5 ml) finomszemcsés só
1 bögre (250 ml) víz
1,5 evőkanál étolaj
1 cs. üdítőital por
1 bögre=250 ml

Elkészítése:
Mérd ki a lisztet és tegyél belőle félre kb. 1 deciliternyit. Erre azért van szükség, mert üdítőital portól függően a gyurma más-más mennyiségű lisztet vesz fel.
A maradék liszthez keverd hozzá a sót.
Mérd ki a vizet és melegítsd meg mikrosütőben. A víz ne forrjon, de jó meleg legyen. A felmelegített vízben keverd el az üdítőital port, majd az olajat.
A színes meleg vizes elegyhez adagold hozzá a lisztes keveréket, kanál segítségével összedolgozva azt. Vigyázat, nagyon meleg! Ezért először tényleg kanàllal keverd, csak utàna gyúrd kézzel!
Ha túl lágynak találod, adagolj hozzá a félretett lisztből. Érdemes figyelembe venni, hogy melegen a gyurmatésztát lágyabbnak érezzük.

 Tippek:
A kész gyurmával azon melegében kezdődhet a játék: lehet nyújtani, lapítani, hengerelni, szaggatható. Formázható gyurmás készletekkel, kinyomókkal. 
Kisütve felpúposodik, levegőn kifehéredve szàrad.

3. Porcelán gyurma
Gyönyörű, elegàns, hófehéren csillogó anyag. Színezés nélkül is gyönyörűen mutat. A belőle készült dekoráció örökéletű. Ez inkàbb a kreatív felnőttek játékszere.

Hozzávalók:
1 csésze szódabikarbóna (300 g)
1/2 csésze kukoricakeményítő
3/4 csésze víz

Elkészítése:
A porokat összekeverjük, majd a vizet hozzáadva elkeverjük.
Alacsony lángon főzzük. Elég hamar sűrű lesz, ilyenkor még kell tovább kavargatni kb. 3-5 percig, egészen addig, míg gyurma állagú nem lesz.  
Ezután fóliába kaparjuk, és abba becsomagolva hagyjuk kihűlni.
Ne nyújtsuk túl vékonyra, én kb. 4 mm-esre szoktam nyújtani. Kinyújtás után a felülete mintázható sütipecsétekkel, csipkével, lenvászon anyaggal...
Kiszaggathatjuk sütinyomó formákkal. 
Ha dísznek készítem el, akkor szívószállal készítek rá lyukat.
A felszedésekor kell vigyázni, mert ilyenkor könnyen eldeformálódhat, ehhez valamilyen spatulát célszerű használni.
Formázás után kb. 80 fokra előmelegített sütőben lehet szárítani 1 órát, közben megforgatva. 
Vagy a sütőt kb. 100 fokra melegítem, majd beteszem a díszeket, és kikapcsolom a sütőt. Mikor valamennyire lehűlt, ismét begyújtom a sütőt, majd kikapcsolt állapotban tovább szárítom a gyurmákat.
Lehet szobàban, radiàtoron is szàrítani, de az értelemszerűen tovàbb tart.
Figyelem! Nem sütni, csak szárítani, mert akkor megbarnul. 

Tippek:
Lehet a gyurmát színezni ételfestékkel, kerülhet bele pár csepp illóolaj is.
Száradás után a gyurma festhető. Ha maradna belőle nyersen, akkor a hűtőbe teszem becsomagolva.

4. Kőgyurma
Elég fura ötlet, de működik.

Hozzávalók:
2,5 dl lefőzött kávézacc (a lefőzött őrölt kávé)
2,5 dl liszt
1,2 dl só
0,5 dl homok (2 maréknyi a homokozóból 🙂 )
kb. 2 dl víz

Elkészítése:
Egy tálban keverd össze a szilárd hozzávalókat, majd adagolva keverd hozzá a vizet is.
Ebből só-liszt gyurma állagú anyag lesz, amit tetszőlegesen formázhatunk.

Tippek:
Ideàlis kincskereső jàtékhoz.
A "kövek" belsejébe apró dolgokat lehet tenni. 3-4 nap alatt levegőn megszàradnak. Vagy 150 fokon sütve lehet gyorsítani is a folyamatot. Ennek 1 óra kell, de a hűlés és keményedés miatt akkor is kell màsnapig vàrni.
Utàna kalapáccsal könnyen szét lehet törni.





Megjegyzések