A zsálya mindenhez jó. Régebben ezt a rozmaringról gondoltam, előtte meg a kakukkfűről.
Most a zsálya van soron. Van jó pár zsályás receptem a blogon, meg jó pár olyan étel is, amibe csak úgy, ötletszerűen került bele, mert akkor éppen olyan hangulatom volt.
Egyébként a zsályabokornak is jót tesz, ha rendszeresen szedem róla a leveleket. Bár ehhez az ételhez nem kell belőle sok.
Elkészítése:
A pulyka- vagy csirkemellből téglalap alakú darabkákat vágok, amiket vékonyra klopfolok. A végén nagyjából akkora legyen, mint egy szelet füstölt sonka.
A zsályaleveleket megmosom, vékonyra vágom.
A füstölt sonkát lefektetem a vágódeszkára, ráteszem a vékony csirkemellet, és hosszában kettévágom. Erre jön egy kevés zsálya és 1-1 olajbogyó karikára vágva.
Feltekerem, mint a csigát, egy fogvájóval összetűzöm, és kevés olajon mindkét oldalát megsütöm.
Nem kiadós, de annál mutatósabb étel. Inkább előételnek való.
Fontos!
Sózni nem kell, mert a sonka és az olajbogyó is sós.
Variációk:
Ezzel az ízesítéssel nagyobb darabokból készíthetek tekercset is.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése