Ugrás a fő tartalomra

Gyümölcsös kevert süti 3 rétegben

Hozzávalók:
2 db tojás
20 dkg tejföl
75 dkg gyümölcs 
30 dkg búzaliszt
1 csomag sütőpor
1 csipet só
20 dkg túró
18 dkg kristálycukor
fél db citrom leve
fél db citrom héja
5 ek. tej
2 ek. keményítő
1 csomag vaníliás cukor
1 dl napraforgóolaj
porcukor (szóráshoz)

Elkészítése:
A sütőt melegítsük elő 180 fokra. 

Egy ovális tepsit béleljünk ki sütőpapírral (készíthetjük szögletes formában is, ebben az esetben 20x30 cm-est javaslunk).

A lisztet tegyük egy nagy tálba, majd keverjük hozzá a sütőport és a sót, tegyük félre.

Egy másik tálba tegyük bele a túrót, majd keverjük hozzá a cukor felét. Adjuk hozzá a vaníliás cukrot, a tejet és az olajat, és keverjük simára.

Ezután szitáljuk hozzá apránként a sütőporos lisztet is, és újból keverjük szép, homogénre a tésztát.
A kész tésztát oszlassuk el a kibélelt tepsiben.

Ezután a tojásokat és a maradék cukrot egy harmadik tálban keverjük habosra. Adjuk hozzá a tejfölt, a keményítőt, illetve a citrom reszelt héját és levét is. Keverjük össze a hozzávalókat, majd öntsük rá a már tepsiben lévő tésztára. 

A megmosott szedret egyenletesen oszlassuk el a sütemény tetején, majd kb. 40 perc alatt süssük készre az előmelegített sütőben.

A kész sütit vegyük ki a sütőből, 5-10 percig pihentessük, majd hintsük meg porcukorral és szeletekre vágva tálaljuk. 
Print Friendly and PDF

Megjegyzések