![]() |
| (nem saját fotó) |
Engem is elért a koleszterin-átok, úgyhogy vissza kell fogni a tejfogyasztásomat is. Elkezdtem kipróbálni a különböző növényi alapú italokat, végül a zabtej mellett maradtam. Íze elfogadható, néha még finomnak is találom, csak az árával van gondom - horribilis összeget kell fizetni érte.
Ezért kezdtem el otthon elkészíthető receptek után kutatni.
Arra jutottam, hogy többféle módszerrel lehet elkészíteni, sőt ezzel-azzal ízesíteni is őket.
1. variáció - pirítással, forrázással
Hozzávalók 1 liter zabtejhez:
5 dkg zabpehely (5 evőkanál)
1 liter forróvíz
Elkészítése:
A zabpelyhet serpenyőben szárazon kissé megpirítottam, de épp csak. Látszani nem igazán látszott rajta, csak az illata lett intenzívebb. Óvatosan kell vele bánni, mert könnyen megéghet.
A megpirított zabpelyhet leöntöttem 1 liter forró vízzel, és hagytam állni 20-25 percet. Aztán botmixerrel alaposan szétmixeltem, végül sűrű szűrőn átszűrtem.
És ennyi. Hűtőben 2-3 napig eláll. Fogyasztás előtt a gabonatejeket rázzuk fel, mert leülepszik a sűrűje.
2. variáció - gyors megoldás
Hozzávalók:
- 1 bögre zabpehely
- 2,5 bögre víz
- az édesítéshez 1 evőkanál méz vagy 2 szem datolya
Elkészítése:
Mindent beleteszek a turmixba, és először alacsony, majd egy idő után magasabb fokozatra állítom a gépet. Kb. 40 másodpercig turmixolom Ha datolyát is teszek bele, akkor kicsit tovább.
Ezt is leszűröm, de nem nyomkodom, csak hagyom lecsöpögni. Ha többször átszűröm, akkor a szűrőt közben elmosom.
Hűtőben tárolom lezárt üvegben.
A visszamaradt pépet sütibe el tudom használni.

Megjegyzések
Megjegyzés küldése