Gazpacho

 Spanyolország-rajongóként ez is egy "kötelező" étel.

(nem saját fotó)

Jó néhány helyen ettem, sok receptet elolvastam, több módszert is kipróbáltam, amíg megtaláltam az igazit. Kezdődött a szokásos problémával: az egyszerű nemzeti ételek igen szerteágazó vitákra adnak lehetőséget. A gazpachónál az egyik ilyen a paradicsomhámozás. Van, aki meghámozza turmixolás előtt, van, aki nem, és azok közül, akik nem, vannak, akik átszűrik szitán turmixolás után, és vannak, akik nem. Én a nemhámozós-nemszűrős csoport tagja vagyok,  – így bekerül a héj gazdag íze-aromája a levesbe és kellemesen rusztikus lesz az állaga, és nem utolsósorban rövidebb időt, meg kevesebb mosogatnivalót jelent.

  Hozzávalók:

5 nagy érett paradicsom

1 kígyóuborka

1 nagy vöröshagyma (vagy fehér héjú hagyma)

1 nagy kaliforniai zöldpaprika

1 gerezd fokhagyma

2 szelet szikkasztott fehérkenyér (vagy baguette)

4 evőkanál extra szűz olívaolaj

1 teáskanál fehérborecet

5 db jégkocka

1 teáskanál majonéz

só, bors, bazsalikom

 

Elkészítése:

Először is kockára vágom a kígyóuborkát, a paradicsomot (ha van, akkor én koktélparadicsomot is teszek bele, ezek a kis paradicsomok valahogy máshogyan édesek), hozzáteszem a vöröshagymát és a paprikát, meg a fokhagymát.

 Majd a zöldségekre öntök egy kis jóféle olívaolajat és alaposan átturmixolom az egészet.

Turmixolás után aki akarja, átszűri a levest, én csak megsózom, megborsozom, beleöntök egy kevés borecetet és három-négy evőkanálnyi olívaolajat, beledobok öt jégkockát és két szelet kockára vágott kenyeret héj nélkül.

Itt egy apró trükk következik, keverek bele egy kiskanálnyi majonézt. (Ezt Ferran Adrià-receptben  olvastam, az íze nem érződik a levesen, viszont sokkal de sokkal krémesebb lesz tőle. Ő mondjuk a fokhagymával is pepecsel, én nem.)

Most már tulajdonképpen kész van, még egyszer le kell turmixolni, aztán már csak tányérba kell merni, friss bazsalikomot kell szórni rá, esetleg lehet locsolni rá egy keveset a legfinomabb olajunkból. Bátrabbak csilit is tehetnek bele.

Természetesen lehet cifrázni a levest: csomó ravasz betét is alkalmazható, a pórias, de annál finomabb pirítóskockáktól kezdve a felkockázott főtt tojáson és spanyol sonkán át az olyan ravaszabb megoldásokig, mint a mentás almakockák, pirított fenyőmag és/vagy mogyoró, netán az üvegtésztába csavart, hirtelen ropogósra sütött garnéla volt.

Valahol olvastam: Ferran Adrià vékony szeletekre vágott és tíz percre jeges vízbe áztatott édesköményt és lilahagymát tesz a tányérba, kevés olajat önt rá, ad hozzá pár szem kimagozott és negyedelt cseresznyét, erre az ágyra frissen sütött garnélarákokat fektet és erre önti a levest.