Ugrás a fő tartalomra

Füstölt lazac spárgával, avagy spárga füstölt lazaccal

(nem saját fotó)

Szeretem a lazacot is, meg a füstölt ízt is, de a füstölt lazacot nem. Bármennyire is hőkezelt, nekem azért ezzel az eljárással  nyers marad. 

Ennek az eddig megoldhatatlan helyzetnek a felszámolására találtam egy zseniális receptet.

Hozzávalók:

- füstölt lazac

- spárga

- mascarpone

- parmezán

Elkészítése:

Megtisztítom a spárgát. Régebben krumplihámozóval pucoltam, és a végét levágtam. Nemrég azt tanultam, hogy elég a spárgát meghajlítani, és ahol meghajlik, el kell törni. A vastagabbik rész kuka, a vékonyabbikat pedig megmosom és megszárítom.

Kiterítek egy füstölt lazac szeletet, hosszában félbevágom,  ráfektetek 2 db spárgát, majd feltekerem. A tekercseket egymás mellé fektetem egy tűzálló tálba. Rákenek tekercsenként 1 kanál mascarponét, majd megszórom reszelt parmezánnal. A sajtszórás akár el is maradhat.

210 fokon 15 percig sütöm. Eddigre a mascarpone megolvad, és a parmezán is kap egy kis színt.

Variációk:

- Könnyen készíthető belőle főétel is. A lazacot kiveszem a mártásból. Szélesmetéltet főzök, aminek a vízéből kiveszek néhány kanállal, és  beforralom vele a mascarponét. A szószhoz 1 evőkanál apróra vágott kapribogyót is adok. A tésztát összekeverem a mártással és a tetejére teszem a lazactekercset.

- A mascarponét a lazaccsík egyik felére kenem, és úgy tekerem be vele a spárgákat, hogy a krém belül legyen. Így kevesebb ideig sütöm, 10-12 perc is elég. A végeredmény szárazabb lesz.

- El tudom képzelni, hogy a spárga helyére zöldbab kerül. Persze nem feldarabolva. 😋

- Ha pedig mindezt egy leveles tésztával kibélelt formában sütöm, egy teljesen új ételt kapok.




Megjegyzések