Ugrás a fő tartalomra
Ha nem làtom hozzá a képeket is,  el se hiszem, hogy ilyen étel létezik. 
Begyúrtam 25 dkg lisztből, 2 tojásból és kevés vízből egy viszonylag kemény tésztát, nylonba tettem és hagytam pihenni. Úgy 20 perc múlva újragyúrtam, s megint hagytam pihenni. 

Negyven deka darálthúshoz adtam fél közepes fej apróra kockázott vöröshagymát, sót, frissen őrölt borsot és egy deci vizet. Kézzel jó krémesre dolgoztam. 

Közben körülbelül fél-egy kiló paradicsomot forró vízbe dobtam, aztán lehéjaztam őket, majd visszatettem főni. Mikor megfőtt - negyed óra volt - a paradicsom, adtam hozzá egy púpos evőkanál sűrített paradicsomot is és némi vizet, mert kevés lett volna a gombócokhoz a szósz, de ha többet héjaztam volna le, nem kellett volna bele a sűrített. Tehát mikor megfőtt botmixerrel simára dolgoztam. Semmi mással nem ízesítettem, csak sóval, pici cukorral és beledobtam egy szál friss bazsalikomot, amit pürésítés előtt kivettem. 

A tésztát jó nagyra és vékonyra és téglapra kinyújtottam deszkán, rákentem a darált húst, majd feltekertem a hosszabb oldalánál. A tészta szélét bevizeztem, mielőtt ráhajtottam a tekercselt részt, így összeragadt. Aztán szeleteket vágtam belőle. Egy serpenyőbe kevés olajat tettem, és megpirítottam a csigák két oldalát, mint a gyozánál szokás, aztán ráöntöttem a paradicsomszószt, lefedtem, és közepes lángon 15 percig főztem. Parmezánnal megszórva tálaltam. 

Megjegyzések