Ugrás a fő tartalomra

Cukkinis lencsesaláta joghurttal

Hozzávalók:
- 2 nagyobb, zsenge cukkini, nagylyukú reszelőn lereszelve
- 1 fej vöröshagyma, finomra vágva
- 2 gerezd fokhagyma
- 2 dl görög joghurt
- 1 vizespohár (2 dl) lencse
- 1 csokor kapor
- só
- fél dl napraforgóolaj
- a tetejére egy csapott evőkanálnyi, kevés olajon (lehet olíva is) megfuttatott őrölt paprika

Elkészítése:
1. A vöröshagymát finomra vágjuk, a cukkinit meghámozzuk, nagylyukú reszelőn lereszeljük, besózzuk és állni hagyjuk.
2. A lencsét átmossuk, és enyhén sós vízben megfőzzük. Vigyázzunk, hogy ne főzzük szét, a szemek maradjanak egyben.
3. Míg a lencse fő, az apróra vágott hagymát megdinszteljük az olajon, majd rádobjuk és megpároljuk a kinyomkodott reszelt cukkinit is.
4. Kicsit hűlni hagyjuk, majd keverőtálba tesszük, és egy kislyukú reszelőn ráreszelünk két gerezd fokhagymát, hozzáadjuk az apróra vágott kaprot, a megfőtt és átöblített lencsét és a joghurtot. Összekeverjük, ha nem elég sós, utánsózzuk, majd 1-2 evőkanál olajon óvatosan megfuttatunk 1 csapott teáskanál őrölt paprikát, és a salátánk tetejét ezzel díszítjük.

Lehűtve, köretként vagy valami ízletes kenyérfélével akár önálló fogásként is fogyaszthatjuk.

Megjegyzések