Ugrás a fő tartalomra

Bólé

Melinda szerint nem elég édes a bor, amit az ünnepekre vettünk. Ezen ne múljék, készítek forralt bort! Éppen elkezdtem összeszedni a hozzávalókat, mikor a kezembe akadt a régi bólés tàlunk. Inkàbb legyen bólé, azt úgyis ritkàbban iszunk, és rengeteg gyümölcs van itthon.
Narancs, àfonya és kissé megpàrolt alma került bele, amit kevés fűszeres csipkebogyó teàval  ötöttem fel, mézes-citromos-gyömbéres keverékel ízessítettem. A gyerekekéhez fagyasztott, magozott cseresznyét és narancslevet adtam, a felnőttekéhez pedig egy üveg rumos meggyet.
 Pàr óràra kitettem a teraszra, jól lehűlt, és az ízek is összeértek. A felnőttekét fogyasztás előtt felöntöttem egy üveg pezsgővel.

Megjegyzések