Ugrás a fő tartalomra

Élesztős palacsinta

Három dolog együttállása hozta össze ezt az ételt.

Porcukorral, túrókrémmel és bodzás narancs-zselével

- Régi recepteket nézegetve, eszembe jutott a tarkedli, amit Mama szokott sütni. Csak sajnos se recept, se sütő. A neten vannak receptek, de fogalmam sincs, hogy Ő melyiket szokta használni. Talán az élesztősnek több esélye van.

- Hollandiába készülve olvastam a Poffertjesről, az aprócska, élesztős palacsintájukról.

- Már régóta szerettem volna kipróbálni az amerikai palacsintát, ami úgy tudom, sütőporral készül.

Végül se egyiket-se másikat nem készítettem el, hanem mentem a magam feje után.

Hozzávalók:

300 g teljes kiőrlésű liszt

1 teáskanál instant élesztő

4 dl langyos tej

4 evőkanál étolaj

2 tojás

1 evőkanál cukor

csipet só

kevés olaj a sütéshez

Elkészítése:

1 dl langyos tejben elkeverem a cukrot és beleöntöm az élesztőt. 2 percre félre teszem.

Addig  előkészítem a többi hozzávalót, a lisztet egy tálba szitálom, a tojásokat kettéválasztom, a fehérjét felverem, a sárgáját pedig egy harmadik tálban (igen, egyetlen hátránya a receptnek, hogy sok mosogatnivaló lesz) összekeverem a maradék tejjel és az olajjal, meg a sóval.

A felfutott élesztőt a liszt közepében kialakított mélyedésbe öntöm, és elkeverem, majd jöhet a tejes keverék, amit egy habverővel dolgozok bele.

A végén óvatosan beleforgatom a felvert tojásfehérjét is.

Az összekevert tésztát  meleg helyen 15 percet pihentetem. Tovább nem érdemes, mert könnyen túlkel.

A felmelegített palacsintasütőbe pici olajat teszek, és három kis halmot a masszából. Ezek mindkét oldalát pirosra sütöm.

Ha lenne tarkedlisütőm, nem kellene a palacsintasütővel ügyeskednem, és a palacsinták is egyforma méretűek lennének.


Print Friendly and PDF

Megjegyzések