Ugrás a fő tartalomra

Finn halleves lazacból

 A finn lazacleves igazából nem is lazacleves, hanem egy tejszínes-kapros krumplileves lazaccal, lohikeitto a becsületes neve.



Hozzávalók:

személyenként 15-20 dkg lazacfilé, ¼ fej vöröshagyma vagy 10 cm póréhagyma, ½ sárgarépa, 2 kis krumpli, ½ dl tejszín, só, bors, ¼ maréknyi kapor, babérlevél, 1 szegfűbors, 1 evőkanál vaj, citromlé
Elkészítése
A hagymát vagy a pórét vágjuk apróra, futtassuk meg vajon, amíg üveges nem lesz, adjuk hozzá a felkockázott répát és a szegfűborsot (ne sokat, mondjunk személyenként egy szemet), sózzuk, borsozzuk, adjuk hozzá a kockára vágott krumplit, aztán öntsük fel kicsit több vízzel, mint amennyi ellepi, és főzzük gyöngyözve tíz percig, vagy addig, amíg a krumpli szinte már puha. Most kell bele a tejszín, keverjük bele lendületes mozdulatokkal, aztán éppen csak hagyjuk felforrni, és máris tegyük bele a halat. Attól függően, hogy friss a hal, vagy éppen kockákra vágott, gyorsfagyasztott lazaccal dolgozunk, gyöngyöztessük még egy-két percig a lángon, aztán húzzuk le a tűzről, keverjük bele a fejenként negyedmaréknyi apróra vágott kaprot, fedjük le, és hagyjuk vagy hét percig állni. Így nem főzzük agyon a halat, omlós lesz és finom, nem olyan rágógumiszerű szörnyűség, amiről akár azt is gondolhatnánk, hogy rózsaszínre festett, túlfőzött, enyhén halízű csirkemell.
Ha kivártuk a hét percet, már nincs más dolgunk, tányérba kell csak merni, s ha éppen olyan kedvünk van, akkor pár csepp friss citromot is facsarhatunk bele.
Kiadós étel, egytál ebédnek is megteszi, a finnek gyakran harapnak hozzá vajas rozskenyeret, és tanúsíthatom, hogy nagyon illik a leveshez. Egyszer uborkás szendvicset csináltam hozzá (hajszálvékony kígyóuborka-szeletek több rétegben, kaporral és sóval megszórva két szelet vajas rozskenyér között), azóta is sokszor eszembe jut, hogy mennyire telitalálat volt ez a kombináció.
Írta: Dragomán György
Print Friendly and PDF

Megjegyzések