Ugrás a fő tartalomra

Crostata / leveles tészta édesen és sósan

 A Clafoutis-történet másnapi folytatásának köszönhető ez a recept.

A mindentudó Meta ma reggel feldobta Stahl Judit 3 nappal korábbi bejegyzését, egy Clafoutis receptet. Aztán elkezdtem olvasgatni a többi írását, és rábukkantam a Crostatára. Fogalmam sem volt, hogy mi az, de mivel nagyon jól nézett ki, elkezdtem utánaolvasni. Itt  találtam róla egy nagyon érdekes összefoglalót és recepteket is.

Úgy döntöttem, ilyet én is tudok. Igaz nem saját készítésű vajas tésztából, hanem bolti leveles tésztából, de elkészült.


A leveles tésztát kitekertem, félbe hajtottam, és sodrófával egy kicsit nyújtottam (inkább csak tömörítettem). 

A szélétől 1 ujjnyira óvatosan körben bevágtam. Figyeltem arra, nehogy teljesen átvágjam, mert ez lesz majd a tészta pereme.

Készítettem majdnem egy tojásból (pici részét a tészta széleinek körülkenésére tettem félre), 2 evőkanál tejfölből, 3 evőkanál meggylekvárból és 3 marék darált dióból egy masszát, amit a tésztára kentem. Erre került a vékony szeletekre vágott őszibarack.

200 fokra előmelegített sütőben 12 perc alatt sült meg.

Mivel egy csomagban 2 tekercs leveles tészta volt, ezért a másikból sósat sütöttem.

Ennek az alapját egy fél tömlőnyi metélőhagymás sajt adta. Erre szórtam rá a vékonyra vágott zöldségeket. Most lilahagyma, tv paprika, cukkini és zellerszár voltak itthon. A tetejére fetát morzsoltam.





Print Friendly and PDF

Megjegyzések