Megint két véletlen találkozásából lett ez az étel, amit biztosan nem utoljára készítettem, mert tényleg finom lett.
Tegnapelőtt frankfurti levest főztem, és maradt egy kis kelkáposztám. Szerencsére most előre számítottam rá, és a nagyobb leveleit hagytam meg. Persze nem a legkülsőket, azokat mindig kidobom, mert bármit csinálok vele, keserű marad.
Ma meg fűszeres csirkemellet készítettem, hozzá zöldségeket sütöttem, de még hiányzott valami. Ez lett a kelkáposzta-saláta.
Elkészítése:
A levelekből kivágtam az eret, és laskára vágtam a káposztát.
Kevés olívaolajon megfuttattam egy vékony szeletekre vágott fokhagymát, és rádobtam a kelkáposzta harmadát. Időnként kevergetve pirítottam. Mivel a fokhagyma mindig alulra került, az jobban pirult. Nem akartam, hogy megégjen, ezért kikotortam a serpenyőből.
Beletettem a káposzta második harmadát, néha megkevertem. Már látszott, hogy az előző adag kezd színt kapni. Ekkor jött hozzá az utolsó adag.
Miután elzártam a tüzet, belekevertem 1 lereszelt fokhagymát, kicsit megsóztam, és adtam hozzá 1 evőkanál joghurtot.
Az íze nagyon hasonlított a kelkáposzta főzelékéhez.

Megjegyzések
Megjegyzés küldése