Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: március, 2024

Édesköményes-citromos rizottó

A rizottót nemrég (mondjuk 10-15 éve) ismertem meg, és azóta is rendszeresen készítem. Mostanában már igyekszem egy kis extrát is hozzátenni. Például az új kedvencemet, az édesköményt. A hozzávalók listája csak az édesköménnyel, egy citrom reszelt héjával, egy kevés fokhagymával és vajjal bővülnek ennél a receptnél az alap  rizottóhoz képest. Elkészítése: Az édeskömény tetejét a zöld résszel együtt levágom és félreteszem. A gumójáról levágom az alját és a külső leveleit, a többit pedig apróra szeletelem. A vöröshagymával együtt kezdem dinsztelni. A továbbiakban ugyanúgy készül, mint az alap-rizottó.  A végén a parmezánnal együtt keverem bele a citromhéjat. Közben  apróra vágom a zöldjét és a rajta maradt zsenge fehér részeket is, és egy kevés felforrósított vajon megfuttatom. Rálöttyintek egy kevés bort, majd amikor elfőtte, egy kevés alapelvet. Sózom, borsozom és beforralom (vagyis addig főzöm, amíg van leve). Tálaláskor ezt teszem a tetejére.

Sárgarépatorta

 - hagyományosan Húsvéti dekorációval A képen a torta jól néz ki, de egy elírás miatt "szappanos" lett a tésztája. "Csak" annyi történt, hogy 250 ml olaj helyett én 25 ml-t használtam. Hozzávalók a tésztához: 2 tojás, 20 dkg cukor, 2 dl olaj, 20 dkg reszelt sárgarépa, 20 dkg teljes kiőrlésű liszt, egy teáskanál szódabikarbóna, 2 teáskanál őrölt fahéj, egy teáskanál reszelt szerecsendió, 10 dkg vágott dióbél Hozzávalók egy másik recept szerint: 4 tojás, 220 g cukor, 300 g sárgarépa, 150 ml olaj, 220 g liszt, 2 tk sütőpor, pici só, 1 tk fahéj, 1 tk vaníliakivonat, 100 g durvára vágott dió / pisztácia (esetleg mazsola) Hozzávalók a Szamos-féle tortához: 400 g liszt, 20 g sütőpor, 350 g kristálycukor, 5 g fahéj, 400 g reszelt sárgarépa, 250 ml étolaj, 4 tojás, 40 g dióbél, 170 g apróra vágott (nem reszelt!!!) ananász. a  krémhez: 200 g mascarpone, 100 g porcukor, 1 citrom leve és reszelt  héja Bögrés vàltozat: Hozzávalók a tésztához : - egy és negyed bögre ...

Tápiókapuding avagy csalinevén gyöngypuding

  Nekem mindegy, mi a neve, nagyon megkedveltem  (a gyerekeknél - gondolom - gyöngypuding néven nagyobb népszerűségnek örvend).  A legjobb ajánlás talán az "egyszerű és nagyszerű" szlogen volna számára. Egyszerű elkészíteni - a desszerthez kevés alapanyag szükséges; semleges ízű, és ennek megfelelően jól kombinálható  a különböző gyümölcsökkel, és nagyszerű a szervezet számára - viszonylag sok folsavat, mangánt, vasat és kálciumot tartalmaz, mentes a gyakori allergénektől, és könnyen emészthető. Hozzávalók: - 5 púpos evőkanál, vagyis 100 g  tápiókagyöngy (jobb az aprószemű) - 1 doboz kókusztej (400 ml körül) - víz (kb. 2-3dl) - 1 evőkanál méz (helyette lehet tenni cukrot, vagy más édesítőszert, én leggyakrabban  el is  hagyom) - opcionálisan: fél citrom héja / pár szem kardamommag - friss gyümölcs/ gyümölcspüré / párolt gyümölcs / fahéj / kakaó / mandulaforgács ... a tetejére; a kedvencem a maracujás, ill.  a karamellizált barackpüré bazsalikommal...

Diós kalóriabomba

A recept ugyan egyszerű, de nem vagyok biztos benne, hogy túl gyakran fogom készíteni. Ha a sűrített tejet sikerülne kiváltani valamivel ... Esetleg méz és kókusztej keveréke? Hozzávalók: - 1 rész darált dió - 1 rész darált keksz - 2 rész sűrített tej - porcukor Elkészítése: A két száraz elemet összekeverem, majd összegyúrom a sűrített tejjel. Porcukorral hintett deszkán rudakat sodrok belőle, a rúdból falatnyi darabokat vágok. Egy napra hűtőszekrénybe teszem. Szoba hőmérsékleten tálalom.