Hozzávalók: 500 g urad dal, azaz indiai fekete lencse,(de hagyományos lencsével is lehet készíteni) 5 dkg vaj (vagy egyéb zsiradék, pl. olaj, kókuszzsír) 1 nagy hagyma, finomra aprítva 8 cm friss gyömbér, meghámozva, finomra aprítva (vagy reszelve) 1 fej fokhagyma, gerezdekre szedve, finomra aprítva (vagy reszelve) 1 evőkanál őrölt koriander 1 evőkanál őrölt római kömény 1 evőkanál őrölt kurkuma 1 teáskanál őrölt kardamom 1 teáskanál cayenne bors (vagy ízlés szerint több/kevesebb) 2 evőkanál (3 dkg) sűrített paradicsompüré 1 doboz (400g) hámozott, darabolt paradicsom só, bors 5 dl tej, vagy kókusztej kb. 5-6 dl víz Tálaláskor: 2-3 evőkanál joghurt, vagy még kókusztej Elkészítés: A lencsét reggel beáztatom, majd késő délután leöntöm róla a vizet, és majdnem készre főzöm. Közben egy nagy lábasban, amiben majd a sütőbe kerül, elkészítem az alapot: - egy kanál kókuszzsírt felolvasztok - hozzáadom az apróra vágott vöröshagymát, fokhagymát, gy...
Társaságunkat a saját sütés-főzésünk ötletelésének, munkájának megkönnyítésére, emlékezetes alkotásink megörökítésére hoztuk létre.